A két kifejezést, együttérzés és empátia, gyakran szinonimaként, rokon értelmű szavakként használják. Ha belegondolunk, és a funkciójukat megvizsgáljuk, egészen más szerepet töltenek be.

Jelentésben közel állnak egymáshoz, mindkettő az emberekhez való kapcsolódásunkat jeleníti meg – különböző szinteken.

Amikor együttérzek valakivel, ott állok mellette, érzi a fizikai közelségemet, miközben beazonosítom az érzéseit, tudom, hogy mit érez, mert ebben az érzésben nekem is volt részem. Amolyan ’együtt sírunk, együtt nevetünk’ állapot.

Együttérzés kifejeződése legtöbbször szomorú történések – ha elvesztünk valakit, vagy megbetegedett egy kedves ismerős – kapcsán figyelhető meg. Tudjuk a szomorúság okát, mert már mi is átéltük, de nem merültünk a mélybe. Ilyenkor az érzelmek felszínén mozgunk, mert a gondolataink üzennek mások felé: nem vagy egyedül.

Az empátia a lélek mélyéről érkező érzelem. Amikor empatikusak vagyunk nemcsak tudjuk a másik ember megnyilvánulásainak okát, hanem mélyen, magunkban ugyanazt az érzelmet éljük meg. Ugyanúgy földre terít, vagy felemel, mint azt az embert, akivel kapcsolatban állunk. Mert ott lent, mert ott bent egyek vagyunk, vele érzünk.

Az empátia működése hasonlatos az idegrendszerben működő tükörneuronok működéséhez. Amíg az empatikus folyamat érzelmi szinten megy végbe, addig a tükörneuronok által kiváltott hatás agyi folyamatok következménye.

Megfigyelték, akik egy légtérben dolgoznak, egy bizonyos idő eltelte után átveszik, vagy megtanulják egymás mozdulatait, szavait. Mindez a tükörneuron hatásának köszönhető, mert úgy viselkedünk, ahogy velünk viselkednek, azt közvetítjük, amit mások közvetítenek felénk.  Emlékszel az ’Érzelmeink” című írásom búcsúmondatára? A mosoly, mosolyt szül. A mosoly valóban lágyítja a vonásokat, feloldja a feszültséget, általa közelebb kerülünk az emberekhez.

Ám mindkettő érzelemnek fontos szerepe van az életünkben.

Szomorú eseményeknél az együttérzést szavakba öntve kifejezhetjük megértésünket: Sajnálom, tudom, hogy most mit érzel. Vigaszt nyújt, és jó érzéssel tölti el a vigaszra várót, mert tudja, hogy nincs egyedül az aktuális helyzetével, könnyebben, gyorsabban megbirkózik a nehéz időszakával.

Ebben a helyzetben azonban az empátia meghosszabbíthatja ezt az időszakot, mert újra és újra visszalökjük, vagy ott tartjuk szomorú állapotában. Ezzel saját magunkat is a mélybe rántjuk a régi, megélt szomorú élmények ismételt átélésével. Tovább fokozzuk a másik ember bánatát, lelkiismeret-furdalása támad, mert úgy érzékeli, hogy magával rántott minket saját a mélységeibe.

Az örömteli, vidám eseményeknél, ha az empátiánkkal, a szívünkkel – lelkünkkel vele vagyunk, újra és újra felelevenítjük benne és meghosszabbítjuk boldog pillanatait, hozzásegítve őt az endorfin, a boldogsághormon termelésében. Az öröm megélése új energiát generál, amellyel több erőfeszítésre képes, hogy ismét elérje és belemerüljön a boldogság állapotába. Az érzelmeink mélysége ránk is pozitív hatást gyakorol, mert a másik ember eufóriája táplál minket is.

 

Nem kérdés, hogy veled vagy melletted?!

Mutassuk ki a helyzetnek megfelelő érzéseinket, és legyünk empatikusak, legyünk együttérzők!