Az, ahogy érzelmeinkről gondolkodunk, meghatározzák döntéseinket, tetteinket.

De hol is találhatóak az érzelmek? A szív legrejtettebb bugyraiban.

Odazárjuk el őket, jó mélyre, nehogy bárki is hozzáférjen, megismerjen bennünket. Ezer lakat alatt tartjuk őket. Ha ismernek, védtelenek leszünk. Ha védtelenek vagyunk, bánthatnak minket, kiszolgáltatottá válunk, ráláthatnak az előnytelen tulajdonságainkra. Így gondoljuk.

 

Amikor kifejezzük érzelmeinket furcsán tekint ránk a környezetünk. Gyengeségnek tartja, mert ma az a trendi, ha erősnek mutatjuk magunkat. Igen, mutatjuk magunkat és nem az, hogy erősek vagyunk. Sokak számára pedig az a fontos, mit tart róluk a környezetük. A szerint definiálják magukat, a szerint élik az életüket. Biztos, hogy ez az út a saját élet felé? Nem sekélyes ez a felfogás?

Ha arra figyelünk, hogy a környezetnek, másoknak megfeleljünk, akkor nem a saját életünket éljük. Rengeteg energiát emészt fel. Ezt az energiát befektethetjük önmagunk megismerésébe, felvállalásának gyakorlásába is.

Ha valóban erősek vagyunk, nem félünk kimutatni az érzelmeinket, nem hisszük azt, hogy érzelmeink által védtelenné válunk. Felvállaljuk. Felvállaljuk annak a felelősségét, hogy megismerhessenek minket, nyitottabbá válunk, ezáltal új kapcsolatokat építhetünk. Ha engedjük, hogy megismerhessenek minket, akkor egy szeletet adunk önmagunkból.

Ha igazán erősek vagyunk, akkor rendelkezünk azzal a képességgel, hogy ha kell, megvédjük magunkat. Megvédjük magunkat a bántó kritikákkal szemben, a negatív gondolkodással szemben, a személyiségünket romboló hatásokkal szemben. Birtokunkban kell lennie azonban annak a kritikai képességünknek, hogy felül tudjunk emelkedni a bántó hatások által kiváltott negatív érzelmeinken és objektíven tudjunk gondolkodni róluk. Mert lehetnek igazság tartalmai, amelyeket a bántó él által keltett érzelmek elfednek. Ha szembe merünk nézni a kritikával, akkor megállapíthatjuk annak relevanciáját. Ha ennek az ellenkezője igaz, túl is léphetünk rajta. Ehhez azonban megfelelő önismeretre van szükségünk.

Az is téves gondolkodás, ha úgy véljük, aki fontos számunkra úgyis tudja, mit is érzünk iránta. Senki nem gondolatolvasó. Másként észlelünk, egyes dolgokról másként vélekedünk. Így az érzelmeinkről is. Ha egy cselekvés által keltett érzelemről képesek vagyunk beszélni, sok félreértéstől kíméljük meg önmagunkat. Nem könnyű az érzelmeket nevesíteni, erő és bátorság szükségeltetik hozzá. A hatás viszont felemelő lesz, amely tovább erősíti személyiségünket, magabiztosabbá válunk, határozottabbak leszünk.

Az érzelmeinket szabadítsuk fel a saját magunk által bezárt börtönéből. Hozzuk felszínre, mutassuk meg! Aki jókor és jó helyen ki meri, és ki tudja fejezni az érzelmeit, úgy hogy közben másokat sem bánt meg, elégedettebb, boldogabb lesz mind a szakmai-, mind a magánéletében. Nemcsak a pozitív érzelmeinket fejezzük ki. Jogunk van kifejezni a negatív érzelmeket is, a megfelelő formában.

Fedezzük fel az érzelmeink jótékony hatásait! Amint felszínre kerülnek, beépülnek a tudatunkba, és mosoly ül az arcunkon. A belső kisugárzás felragyogtatja azt a mosolyt, amely azt üzeni a külvilágnak, jól érzem magam, kövess engem te is.

Igazzá válik az a szemlélet: A mosoly, mosolyt szül. Gyakoroljuk minél többet!